American Corner

Múlt szerdán (2019. febrúár 6-án) ismét Pécsre - az American Corner-be - indult az angol nyelvet kedvelők egy lelkes csoportja. A téma ezúttal a divat volt, és a diákok most is kreatív és tartalmas hozzászólásaikkal színesítették a délutáni programot. Több interaktív játékban is részt vettek, kihasználva a lehetőséget az idegen nyelv gyakorlására. A résztvevők ezt az alkalmat is ugyanúgy élvezték, mint a korábbi hasonló pécsi látogatásokat, és már nagyon várják a következőt.

Helyesírási verseny

Németh Zsombor 11. et. osztályos tanulónk az Implom József Helyesírási Verseny országos döntőjébe jutott, így február 28-án utazhat Gyulára, hogy a szakgimnáziumi kategóriában - megyei 1. helyezettként - képviselje iskolánkat és megyénket.

Gratulálunk a kiváló eredményhez Zsombornak, valamint felkészítőjének, Kövi Anita tanárnőnek!

Felsőfokú nyelvvizsga

A középiskoláknak, így a Dráva Völgyének is egyik alapvető feladata, illetve kiemelt célja, hogy tanulói számára biztosítsa a korszerű, használható idegen nyelvi tudás megszerzésének lehetőségét.
Ezt a tevékenységet támogatja az is, hogy iskolánkban ECL nyelvvizsgahely működik, ahol a diákok államilag és nemzetközileg is elismert nyelvvizsgát szerezhetnek angol és német nyelvből, alap-, közép-, illetve felsőfokon.
A 9. hatosztályos gimnáziumi osztályunk három tanulója – Dévai Kata, Gőbölös Kristóf és Hegyes Péter – kiemelkedő eredményt értek el azzal, hogy kilencedikesként felsőfokú nyelvvizsgát szereztek angol nyelvből. Mindhárom tanuló teljesítménye 90% feletti.
Gratulálunk a diákoknak és felkészítőjüknek, Dévai Tibor tanár úrnak!

Úszás Úszás Úszás

Iskolánk tanulói kiválóan szerepeltek a 2019. január 30-án Kaposváron megrendezett Úszás Diákolimpia Megyei Döntőjén.

Egyéni eredmények

EXPO

Az Agromash EXPO Agrárgépshow idei rendezvényén jártak erdész tanulóink

Komoly technológiai fejlődést tapasztalhatnak azok a szakemberek és érdeklődők, aki évről évre rendszeresen látogatják Agromash EXPO Agrárgépshowt.
Ez a rendezvény az év egyik legjelentősebb agrárgépesítési kiállítása, mely a Hungexpo teljes területét igénybe veszi. A kiállítást megtekintő diákjaink szakmai élményekkel gazdagodva tértek haza.

Borsos Szilvia

Borsos Szilvia - iskolánk igazgatóhelyettese, magyar-történelem szakos tanára - a Magyar Kultúra Napja alkalmából városi kitüntetésben részesült.

Szeretettel gratulálunk!

Szalagavató Szalagavató Szalagavató Szalagavató Szalagavató
Apróság a hálóban

A mai gyakorlaton (2019. január 17-én) - madárgyűrűzés közben Középrigócon - egy tüzesfejű királyka került a hálóba. A mindössze 5 g körüli testtömegű madárka, a sárgafejű királykával együtt Magyarország legkisebb madara. A gyakoribb sárgafejű királykából eddig 13 példányt gyűrűztek Selyem József tanár úr és tanítványai Rigócon, de tüzesfejű királykából ez az első befogott példány. Nagyon örültek a törékeny apróságnak, amelyet a „megcsodálás” és a fotózás után a W287786-os gyűrűvel a lábán engedtek szabadon.

A gyűrűzésben részt vettek: Bálint Renáta, Szobacson Noémi, Tahin Annamária - 11. erdész osztályos tanulók.

Dráva Völgyi Esték Dráva Vö9lgyi Esték Dráva Völgyi Esték Dráva Völgyi Esték Dráva Völgyi Esték
Úszás Úszás Úszás

Tanulóink eredményei

Horváth Lara III. kcs. 100 mell, 100 gyors 1. helyezett
Bozsó Míra III. kcs . 100 hát 1. helyezett, 100 gyors 2. helyezett
Szabó Hanna IV. kcs 100 gyors, 100 hát 1. helyezett
Paluska Péter IV. kcs 100 hát, 100 mell 1. helyezett